|
2009. ICOMOS tisztújítás Beszámoló az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület XIX. Tisztújító Közgyűléséről, Esztergom, Vármúzeum, 2009. május 7.
Az a megtiszteltetés ért, hogy az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, illetve most már újraválasztott elnöke, Dr. Nagy Gergely felkért, hogy legyek levezető elnök ezen a jeles alkalmon, s ezt a közgyűlés is elfogadta. A közgyűlésen megjelenteket Horváth Béla, a bennünket vendégül látó intézmény, az Esztergomi Vármúzeum igazgatója, és Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke köszöntötte. Egy Tisztújító közgyűlésről szóló beszámoló mindig elgondolkodásra készteti a felkért szerzőt az idő gyors múlásáról, meg arról, hogy mi minden történt, mi mindennel foglalkoztunk - eredménnyel, vagy a nélkül - választott céljaink érdekében. Jó újra együtt lenni, szomorú azonban számba venni ki mindazokat, akik immár hiányoznak a kulturális örökség védelmében folytatott közös munkánkból - egyperces néma felállással emlékeztünk meg elhunyt kollégáinkról, barátainkról, küzdőtársainkról, köztük Jelenik Katalinról - érzéketlenül csupán a közgyűlés nagytermének ódon falai maradtak. Az idei közgyűlésen a Möller István emlékérem mellett sor került a nemzetközi Möller István emlékérem átadására is. A Möller István emlékérem és oklevél nemzetközi és magyar díjazottja Ph.Dr. Alexander Balega (Szlovákia) és Dr. Szabó László DLA (Magyarország) lett. A kitüntetettekről Örsi Károly tartott laudációt, miután Möller István életútját, szakmai pályafutását ismertette. A kitüntetéseket Nagy Gergely az ICOMOS MNB Egyesület leköszönő elnöke adta át. Hagyományosan a közgyűlés keretében ismertetjük az ICOMOS Műemlékvédelmi Panteonjának új tagjait. Idén a hazai műemlékvédelem két új jeles képviselőjével bővült az arcképcsarnok, Dr. Gerő László és Levárdy Ferenc életútját és szakmai tevékenységét Fejérdy Tamás ismertette. A megjelent családtagoknak, Gerő Balázsnak, valamint Levárdy Ferencnének és Levárdy Henriettnek Nagy Gergely és Fejérdy Tamás adták át ünnepélyes keretek között az Emléklapot. Ezt követően tartotta meg beszámolóit Piros László,az ellenőrző bizottság elnöke, Nagy Gergely elnök, valamint Ágostházi László, Janotti Judit és Kovács Erzsébet alelnökök. Elhangzott, hogy az elmúlt három év során az egyesület egyre nehezebb anyagi körülmények között gazdálkodik, de a 2008-as évet pozitív mérleggel zárta. Szakmai kapcsolataink tovább erősödtek, és megerősítettük jelenlétünket a belföldi és külföldi szakmai fórumokon, tanácskozásokon. Felhívásainkra és nyilatkozatainkra egyre több visszajelzés érkezik, a média figyelmét is felkeltik. Szakmai díjaink – ICOMOS és Citrom-díj – immár külföldön is érdeklődést váltanak ki. A BME-vel közösen alapított Guzsik Tamás díjjal a TDK-s hallgatók munkájának elismerésében veszünk részt. Az Iroda tevékeny munkájának köszönhetően napi kapcsolat alakult ki a párizsi központtal, és immár sokrétű, tartalmas és rendszeres kiadvánnyá nőtte ki magát az ICOMOS Híradó. Az ICOMOS-klub is megújult, az esetenként kreditpontot is érő érdekes szakmai előadások egyben alkalmat adnak szakmai beszélgetésekre is. Az elmúlt ciklus eredményeként könyvelhető el hogy az alelnökök közötti feladatmegosztás elősegítette az ICOMOS rendezettebb és nagyon hatékonysággal való működését. Az Iroda új igazgatója és titkárságvezetője stabil hátteret biztosít a munkának. Elkészült az új SZMSZ és több, a működéshez szükséges belső szabályzat. Megnyílt és működik a Román András Archívum, ami interneten is elérhető. Megújult az ICOMOS arculata, és rövid reklámfilm készült az ICOMOS-díjról. Érezhető az ICOMOS- és Citrom-díj társadalmi szerepének súlya, egyes díjainknak utóélete van. Az elnöki, alelnöki, ellenőrző bizottsági és szakbizottsági beszámolókat a közgyűlés egyhangúan elfogadta. Ezután került sor a tisztújításra, mely szabályszerűen, az előírásoknak megfelelően került lebonyolításra. A szavazás eredményeként a 2009-2012-es időszakra az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke Nagy Gergely, főtitkára Fejérdy Tamás, alelnökei Kovács Erzsébet, Lővei Pál és Wierdl Zsuzsanna. Az ellenőrző bizottság tagjai Durczi Zsuzsanna, Piros László és Winkler Gábor. A vezetőség tagjai Andor Eszter, Balassa M.Iván, C.Harrach Erzsébet, Czétényi Piroska, Fatsar Kristóf, Feld István, H.Vladár Ágnes, Káldi Gyula, Örsi Károly, Szebeni Nándor, Széphegyi László, Tihanyi Csaba és Visy Zsolt, vezetőségi póttagok Alföldy Gábor, Kacskovics Fruzsina,Lőrincze Zsuzsa és Váczi Piroska. A közgyűlés közfelkiáltással Tiszteletbeli taggá választotta Ágostházi Lászlót. A Közgyűlés hivatalos programját egy kitűnő ebéd zárta az Esztergomi Vármúzeum Lapidáriumában, ezt követően szakmai programként megtekintettük a Vitéz János Studiolo restaurálási munkáit Wierdl Zsuzsa és Prokopp Mária vezetésével, majd a helyreállított Özicseli Hadzsi Ibrahim dzsámit Mezős Tamás vezetésével. A XIX. tisztújító közgyűlés a választott szakmánkhoz, úgy ítélem, hivatásunkhoz illő és méltó színvonalú siker volt, amiért az összes szervezőnek és közreműködőnek ezúton is szeretnénk mégegyszer elismerésünket és köszönetünket kifejezni.
Czétényi Piroska
Fotók: Örsi Károly
|