KezdőlapMi az ICOMOS?EgyesületünkTörténelmi háttérTámogatásLinkekTámogatóink
 

 
 
Papp Imre
ARCHÍVUM

Híradó

XVI. Békési Népi Építészeti Tanácskozás

ICOMOS Díj

Citrom Díj

Egri Nyári Egyetem

XXIV. OMK

Programok

XVI. közgyűlés

Europe Group meeting 2006.

TV sorozat

FOTÓK

Kezdőlap > Panteon > Papp Imre
   
 


 

PAP P IMRE (1907-1965)

 

Építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte 1930-ban. Ezt követően ösztöndíjjal Rómában építészeti és városrendezési tanulmányokat folytatott. Ez a két esztendő meghatározó jelentőségű volt mind a modern építészethez kapcsolódó tervezői felfogását, mind pedig az építészeti alkotások térbeli megjelenését, szerepét illetően. Mindemellett ehhez a hosszú itáliai tartózkodáshoz köthető a történeti építészeti alkotások iránti elkötelezett érdeklődése, ami figyelmét az 50-es években elsősorban a védett, illetve a védelem valamilyen formájára érdemes épületek felé irányította.


Itáliából hazatérve építészi tehetsége a tervezés területén bontakozott ki. Hidasi Lajossal társulva fővárosunk több, máig meghatározó épületét alkották, így pl. 1938-ban a Zápor utca 1-3. szám alatti elemi iskolát, majd 1940-ben az óbudai Árpád gimnáziumot. 1938-40-ben valósult meg a Dob utca 75-81. szám alatt a Postaigazgatóság épülete, melynek tervezésében Rimanóczy Gyula munkatársai voltak. A II. világháború utáni időben közszolgálatot vállalt és az Építésügyi Minisztériumban dolgozott. Itt megint az itáliai városépítészeti tanulmányok jutottak meghatározó szerephez. A Városrendezési osztály vezetőjeként kidolgozta a városrendezési tervezés hazai metodikáját. Ezzel a magyar urbanisztika tekintetében korszerű fejlesztési folyamatot indított el.


Hasonló gondolkozásmód, az elméleti háttér hiányzó elemeinek felismerése vezette aktivitását akkor is, amikor 1956-tól 1961-ig az Országos Műemléki Felügyelőség főmérnökeként dolgozott. A szervezet, a feladatok áttekintése, az emlékanyag problémáinak helyszíni megismerése után igen hamar a hiányosságok megoldásának folyamatát indította el. Előbb a Városképi és Műemléki Vizsgálatok elkészítését kezdeményezi. Ennek kötetei településenként afféle „leltárt” készítenek az ismert, valamiféle szempont szerint már védett épületekről, de ezen túl ráirányítják a figyelmet a védelem valamilyen formáját igénylő többi alkotásra is. Ezzel elindult egy új, friss szemléletmód a magyar műemlékes gyakorlatban, mely a védett alkotások területi hatásán alapulva előbb-utóbb eljutott a területi védelem, az együttesek értékelése gyakorlatáig és a különféle fokozatú védelemben való gondolkodásmódig. Ebben a szellemben indult meg ugyancsak Papp Imre kezdeményezésére az ú.n. Városképi Monográfiák sorozata, melyek közül Szeged és Székesfehérvár kötetét ő írta meg. A magyar műemlékvédelem és urbanisztika tekintetében sokféle, hasznos kezdeményezés elindítója volt Papp Imre.

 

ICOMOS MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁG EGYESÜLET
1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 1.
Tel/Fax: 06-1-212-7615
E-mail:secretariat@icomos.hu
© 2006 ICOMOS - Impresszum - letöltés segéd