0001 0002 0003

„Az értékek megőrzése és továbbörökítése”

Az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) nemzetközi szakmai civil szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának az a célja, hogy minden lehetséges módon előmozdítsa és segítse a műemlékek és műemlékhelyszínek megőrzését, bemutatását, méltó – fenntartható és fenntartó – használatát. Az ICOMOS 1965-ös alapítása óta az ICOMOS MNB részt vesz a műemléki helyreállításokra, a történeti épületekre, együttesekre és helyszínekre vonatkozó nemzetközi dokumentumok kidolgozásában, ismertté tételében, alkalmazásában és folyamatos továbbfejlesztésében. Küldetését hazai és nemzetközi partnerszervezetekkel együttműködve egyebek mellett rendezvények szervezésével, kiadványok közreadásával, szakmai tanácsadással teljesíti.

 

A megújult honlapról

Az ICOMOS MNB már évek óta rendelkezik saját honlappal, amely tartalmilag ugyan igen jónak mondható, ugyanakkor – részben az időközben bekövetkezett technikai fejlődés miatti relatív avulása miatt már nem volt felhasználóbarát.
Az NKA támogatás felhasználásával megújított honlap már a kinyitása első pillanatában jelzi, hogy gyökeresen új, korszerű, minden ízében felhasználóbarát megoldás született.
A régi honlap – archív formában – változatlanul hozzáférhető marad. A tartalomfejlesztés tekintetében ugyancsak fontos lépés a kétnyelvűség bevezetése. Az angol nyelvű tartalom részben az új honlap indításakor azonnal, részben fokozatosan válik teljes körben elérhetővé.

Újdonságok

Országos Műemléki Konferencia XXX.

AZ ICOMOS MNBE 2021. szeptember 30. és október 2-a között rendezi meg a XXX. Országos Műemléki Konferenciát, a rendezvénynek Salgótarján ad otthont.

ICOMOS Híradó

A Magyar Nemzeti Bizottság közleményei.

1 százalék

1 százalék

Felajánlását köszönjük! Adószám: 18083897-1-43

ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság XXXI. Tisztújító Közgyűlése

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság XXXI. Tisztújító Közgyűlése 2021. szeptember 10-én kerül megrendezésre 9.30-tól a MATE Villányi úti Campusán (1118 Budapest Villányi út 29-43. K épület).

A rendkívüli fórum online elérhető a következő linken: https://youtu.be/yEYyINDvBjY

 

 

 

Az elnöki, főtitkári és alelnöki beszámolók, valamint a mérleg az ICOMOS Híradó 30. évfolyamának 3. számában érhetőek el.

 

A délutáni program az idei Möller Emlékérem átadásával, és a Műemlékvédelmi Panteon új tagjainak kihirdetésével kezdődött. A 2021-es Möller István díj (díjazott Máté Zsolt) laudálását Fejérdy Tamás, a Műemlékvédelmi Panteon laudálásait Antal Anna (Sisa Béla) és Sajti Zsuzsa (Ráday Mihály) tartotta. Az alábbi linken tekinthető meg az esemény: www.youtube.com/watch?v=CjojMeABRDs

Ez követően került sor a szakmai programra „50 éves a Világörökségi Egyezmény” címmel, az előadások a következő linkeken érhetők el:
www.youtube.com/watch?v=XtHGdv2O43I
www.youtube.com/watch?v=w1DdR7XeAhE

 

 

 

Program:

Az ICOMOS MNBE XXXII. Megismételt Közgyűlését
2022. május 27-én, pénteken 09:30 órára összehívom,
mely a résztvevők létszámától függetlenül, az alább szereplő napirendi pontjaiban határozatképes.
A délelőtti közgyűlés után ebéden és szakmai programon is részt vehetnek a jelenlévők.
Helyszín: 2900 Komárom, Csillag Erőd
Felhívom Tisztelt Tagtársaink figyelmét, hogy szavazataikat meghatalmazott útján is leadhatják!


9.00 – 9.30 Regisztráció


Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság XXXII. Közgyűlésének napirendje:
1. Köszöntők
2. Levezető elnök és közgyűlési bizottságok megválasztása
3. Elnök, alelnökök és főtitkár beszámolója a legutóbbi Közgyűlés óta eltelt időszak
tevékenységéről
4. Az Ellenőrző Bizottság pénzügyi beszámolója 2021. év
5. Az Egyesület közhasznú jelentésének elfogadása 2021. év
6. Az Alapszabály módosítása
7. Egyebek


12:00 – 13:00 Szakmai vezetés a Csillag Erődben


13.00 – 14.00 Ebéd


Délutáni szakmai program


14.00-14.30 Díjátadások
A Möller István emlékérem átadása
Műemlékvédelmi Panteon: megemlékezés a műemlékvédelem jeles képviselőiről


50 éves a Világörökségi Egyezmény


Levezető elnök: Nagy Gergely Domonkos
14.30 - 14.50 Fejérdy Tamás : A Világörökség Egyezmény - Gondolattól a kiteljesedésig
14.50 - 15.10 Réthelyi Miklós: Magyarország és világörökség
15.10 - 15.30 Máté Zsolt: Világörökség - szemlélet - módszertan
15.30 - 15.50 kávészünet
15.50 - 16.10 Visy Zsolt: Világörökség más olvasatban
16.10 - 16.30 Matus István: Világörökség és gyakorlat a VI. kerületben
16.30 - 16.40 Dzsacsovszky Helka: Összegzés és tanulságok friss szemmel
16.40 - 17.10 Hozzászólások, közben megemlékezés a 65 éves Budapesti Műemléki Felügyelőségről
17.10 - 17.15 Zárszó

 

 

 

Román András Dokumentációs Központ