0001 0002 0003

Kedves Látogató!

Az oldal jelenleg megújítás alatt áll, ezért előfordulhat, hogy nem a legfrissebb információkat tartalmazza.

Kérjük jöjjön vissza később!

„Az értékek megőrzése és továbbörökítése”

Az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) nemzetközi szakmai civil szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának az a célja, hogy minden lehetséges módon előmozdítsa és segítse a műemlékek és műemlékhelyszínek megőrzését, bemutatását, méltó – fenntartható és fenntartó – használatát. Az ICOMOS 1965-ös alapítása óta az ICOMOS MNB részt vesz a műemléki helyreállításokra, a történeti épületekre, együttesekre és helyszínekre vonatkozó nemzetközi dokumentumok kidolgozásában, ismertté tételében, alkalmazásában és folyamatos továbbfejlesztésében. Küldetését hazai és nemzetközi partnerszervezetekkel együttműködve egyebek mellett rendezvények szervezésével, kiadványok közreadásával, szakmai tanácsadással teljesíti.

 

A megújult honlapról

Az ICOMOS MNB már évek óta rendelkezik saját honlappal, amely tartalmilag ugyan igen jónak mondható, ugyanakkor – részben az időközben bekövetkezett technikai fejlődés miatti relatív avulása miatt már nem volt felhasználóbarát.
Az NKA támogatás felhasználásával megújított honlap már a kinyitása első pillanatában jelzi, hogy gyökeresen új, korszerű, minden ízében felhasználóbarát megoldás született.
A régi honlap – archív formában – változatlanul hozzáférhető marad. A tartalomfejlesztés tekintetében ugyancsak fontos lépés a kétnyelvűség bevezetése. Az angol nyelvű tartalom részben az új honlap indításakor azonnal, részben fokozatosan válik teljes körben elérhetővé.

Újdonságok

Országos Műemléki Konferencia XXX.

AZ ICOMOS MNBE 2021. szeptember 30. és október 2-a között rendezi meg a XXX. Országos Műemléki Konferenciát, a rendezvénynek Salgótarján ad otthont.

ICOMOS Híradó

A Magyar Nemzeti Bizottság közleményei.

1 százalék

1 százalék

Felajánlását köszönjük! Adószám: 18083897-1-43

ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság XXXI. Tisztújító Közgyűlése

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság XXXI. Tisztújító Közgyűlése 2021. szeptember 10-én kerül megrendezésre 9.30-tól a MATE Villányi úti Campusán (1118 Budapest Villányi út 29-43. K épület).

A rendkívüli fórum online elérhető a következő linken: https://youtu.be/yEYyINDvBjY

SEDLMAYR JÁNOS (1932 – 2004)


Sedlmayr János 1932-ben született osztrák származású értelmiségi családban. Édesapja Sedlmayr Kurt akadémikus, Kossuth-díjas növénynemesítő, nagybátyja Hans Sedlmayr, a salzburgi egyetem művészettörténész professzora. János a soproni bencés gimnáziumban szerzett érettségije után édesapja ösztönzésére – aki korán felfigyelt rajztehetségére – a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett 1955-ben építészmérnöki oklevelet. Még hallgató korában, a Műemlékvédelem fakultatív tárgy kapcsán került kapcsolatba Dr. Gerő Lászlóval, akinek a hívására jutott 1957-ben az Országos Műemléki Felügyelőség Tervezési osztályára, amely aztán élete végéig meghatározó jelentőségű munkahelye volt. Kiemelkedő hatású mesterének vallotta Gerő Lászlót, aki mellett Entz Géza, Horler Miklós, Szakál Ernő voltak szintén példaképei.

Választott szakterületét, a műemlékvédelmet, tehetségével és szorgalmával példaadóan magas szinten művelte. Mindezt jól érzékelteti a saját maga által összeállított lista, amelyben 106 műemlékhelyreállítási terv, 40 új épület illetve épületrészlet, síremlék, stb. található; indult 33 tervpályázaton – nagyon sok nyereménnyel. Publikációs listáján 290 tanulmány, rövidebb-hosszabb cikk és önálló kötet szerepel. Alkotó egyéniségére különösen jellemző volt az a készség, ahogy tervezett alkotásaival mintegy együtt élt, kutatta azok történetét-alakulását, és szinte mindegyiket igényes, történetileg hiteles, művészi igényességű rekonstrukciós, illetve magyarázó ábrákkal egészítette ki.
Alkotásai közül nagyon nehéz bármelyiket is kiemelni, hiszen azok ma már jóformán a műemléki helyreállítások klasszikus példái közé sorolhatóak. A visegrádi Salamon-torony, a nagyvázsonyi, az ozorai vagy a kőszegi vár, Sopron belvárosában a középkori zsinagóga vagy a Tábornok-ház, Győrben a Héderváry-kápolna, Vértesszentkereszten a kolostorrom, helyreállítása mind Sedlmayr János tehetségét hirdeti, sok más alkotásával együtt. Méltán nyerte el addigi munkásságáért 1964-ben az Ybl Miklós Díjat.
Szerény, visszahúzódó s adott esetben igen jó egyéni humorú egyénisége emlékét kollégái, barátai, tisztelői méltán őrzik 2004. decemberében történt elhunyta óta.

Román András Dokumentációs Központ