GERŐ LÁSZLÓ  (1909-1995)

A huszadik századi magyar műemlékvédelem kiemelkedő alakja, Gerő László 1909-ben született Szombathelyen. 1932-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszak Egyetemen. 1935-ben ösztöndíjasként került a Római Magyar Akadémiára, ahol egyebek között a Santo Stefano Rotondo templom, illetve Róma városépítészete tanulmányozásával foglalkozott; hazatérése után Budapest Főváros szolgálatába állt. Első nagyszabású, sok tekintetben ma is példaértékű munkája 1941-ben az óbudai amfiteátrum (részben rekonstruktív) romkonzerválása, bemutatása és városszerkezetbe-illesztése volt. A második világháború után fővárosi templomok helyreállításával foglalkozott (Belvárosi plébánia templom, Budavári Nagyboldogasszony templom). Az 1940-es évek végén a FÖTI-ben dolgozta ki a Budai Várnegyed rendezési tervét, ezt követően éveken keresztül tervezte és irányította – talán legszélesebb körben ismert munkájaként – a budai középkori vár helyreállítását. Számos más műemlék – elsősorban romok – konzerválása, építészeti restaurálása is fűződik Gerő László nevéhez: egyebek között dolgozott a sárospataki Vörös-torony, a szigligeti vár, a révfülöpi templomrom, a nagyvázsonyi vár, a sopronbánfalvi Mária-Magdolna templom, a badacsonyi Szegedy Róza ház helyreállításán. Később, az 1970-es években, szakértőként vett részt a római Palazzo Falconieri helyreállításában.
1957-től évekig vezette az akkor létrehozott Országos Műemléki Felügyelőség – hatósági és tervezési feladatokat egyszerre ellátó – Építészeti Osztályát. Az irányításával az egész országra kiterjedően végzett munka során több fiatal szakember nőtt fel a keze alatt, akik, „tanítványaiként”, a magyar műemlékvédelem/műemlékhelyreállítás elismert szakemberei lettek. A Műegyetemen ténylegesen is oktatta a „műemlékvédelmet”, azaz a műemlékek helyreállításának, restaurálásának elméletét és gyakorlatát. Dr. Gerő László elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar történeti települések értékeinek együttesükben való megőrzése terén is: az 1960-as években, felülemelkedve az intézményes műemlékvédelemben akkoriban neki juttatott egyfajta mellőzöttségi helyzeten, ismét úttörő munkát vállalt, amikor elvégezte az első Műemléki Jelentőségű Területek és Műemléki Környezetek kijelölését, és küzdött azok védetté nyilvánításáért. Helyreállítási munkáival összefüggésben, azok tudományos-szakmai megalapozottságának elérése érdekében folytatott tanulmányai és kutatásai eredményeként kiemelkedő, nemzetközileg is elismert vár-szakértőként tette közzé a témában írásait, jelentette meg könyveit. Magas fokú szakmai igényességgel, ugyanakkor olvasmányosan megírt, ezért igen népszerű (nem egy esetben még ma is „alapműnek” számító) könyveiben a műemlékek, a műemlékvédelem számos más területével is foglalkozva, egyszerre szolgálta a szakmai tudás elmélyítését és a széleskörű ismeretterjesztést. 
A 2009-ben LIII. évfolyamába lépett MŰEMLÉKVÉDELEM folyóirat, amelyet 1957. évi alapításától kezdve – gazdag és kiemelkedően értékes életművének meghatározó részeként – évtizedeken keresztül (1994 áprilisáig, ameddig egészsége engedte) szerkesztett, olvasói számára lényegében egybefonódott személyével. 
Gerő Lászlót, a csodálatosan kedves és megnyerő embert éppúgy lehetetlenség röviden bemutatni, mint életművét a maga teljességében ismertetni. Mint ahogyan a hazai és nemzetközi díjak, kitüntetések (1959 Ybl-díj, 1972 Magyar Műemlékvédelemért Plakett, 1973 Herder-díj, 1994 Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal) sem képesek méltóképpen elismerni emberi nagyságát, szakmai pályafutásának kiemelkedő teljesítményét.
Munkássága igazi elismerésének, egyben betetőzésének alighanem Ő maga is a római Szent Péter székesegyház grottájában létrehozott „Magyarok kápolnáját” tartaná, amelyet 1980-ban, Lékai László bíboros érsek megbízására tervezhetett és valósíthatott meg – visszatérve az általa pályakezdése óta annyira szeretett Örök Városba.