Építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte 1930-ban. Ezt követően ösztöndíjjal Rómában építészeti és városrendezési tanulmányokat folytatott. Ez a két esztendő meghatározó jelentőségű volt mind a modern építészethez kapcsolódó tervezői felfogását, mind pedig az építészeti alkotások térbeli megjelenését, szerepét illetően. Mindemellett ehhez a hosszú itáliai tartózkodáshoz köthető a történeti építészeti alkotások iránti elkötelezett érdeklődése, ami figyelmét az 50-es években elsősorban a védett, illetve a védelem valamilyen formájára érdemes épületek felé irányította.

Itáliából hazatérve építészi tehetsége a tervezés területén bontakozott ki. Hidasi Lajossal társulva fővárosunk több, máig meghatározó épületét alkották, így pl. 1938-ban a Zápor utca 1-3. szám alatti elemi iskolát, majd 1940-ben az óbudai Árpád gimnáziumot. 1938-40-ben valósult meg a Dob utca 75-81. szám alatt a Postaigazgatóság épülete, melynek tervezésében Rimanóczy Gyula munkatársai voltak. A II. világháború utáni időben közszolgálatot vállalt és az Építésügyi Minisztériumban dolgozott. Itt megint az itáliai városépítészeti tanulmányok jutottak meghatározó szerephez. A Városrendezési osztály vezetőjeként kidolgozta a városrendezési tervezés hazai metodikáját. Ezzel a magyar urbanisztika tekintetében korszerű fejlesztési folyamatot indított el.

Hasonló gondolkozásmód, az elméleti háttér hiányzó elemeinek felismerése vezette aktivitását akkor is, amikor 1956-tól 1961-ig az Országos Műemléki Felügyelőség főmérnökeként dolgozott. A szervezet, a feladatok áttekintése, az emlékanyag problémáinak helyszíni megismerése után igen hamar a hiányosságok megoldásának folyamatát indította el. Előbb a Városképi és Műemléki Vizsgálatok elkészítését kezdeményezi. Ennek kötetei településenként afféle „leltárt” készítenek az ismert, valamiféle szempont szerint már védett épületekről, de ezen túl ráirányítják a figyelmet a védelem valamilyen formáját igénylő többi alkotásra is. Ezzel elindult egy új, friss szemléletmód a magyar műemlékes gyakorlatban, mely a védett alkotások területi hatásán alapulva előbb-utóbb eljutott a területi védelem, az együttesek értékelése gyakorlatáig és a különféle fokozatú védelemben való gondolkodásmódig. Ebben a szellemben indult meg ugyancsak Papp Imre kezdeményezésére az ú.n. Városképi Monográfiák sorozata, melyek közül Szeged és Székesfehérvár kötetét ő írta meg. A magyar műemlékvédelem és urbanisztika tekintetében sokféle, hasznos kezdeményezés elindítója volt Papp Imre.