Arató Miklós Orbán az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács (OEMT) keretében, egy nehéz történelmi korszakban, kiemelkedően sokat tett a magyarországi egyházi műemlékekért; összehangolva az egyházművészet igényeit és lehetőségeit a legszínvonalasabb alkotások kortárs alkotások létrehozása és a múlt szellemi, tárgyi értékeinek ápolása, őrzése érdekében. 
Papi hivatása a második világháborúban a francia hadifogság kegyetlen körülményei között ébredt föl benne. Kitüntetéssel végezte el Pécsett a Jogi Kart (1947). Ezt követően felvételt nyert Zircre, a Ciszterci rendbe. Amikor a cserkészet illegálissá vált, a Gondviselésnek köszönhetően kerülte el a letartóztatást. A ciszterci rend feloszlatása után végezte el a Budapesti Központi Papi Szemináriumot (1951). Felszentelése után Nagytétényben és Törökbálinton káplán, majd huszonhét évig plébános egy Budapest környéki kertváros-munkáskerületben, a budatétényi Baross Gábor telepen. Budapest belvárosából egyetemisták, értelmiségi fiatalok jártak a hittanóráira. Egyházművészettel foglalkozva lett a Magyar Püspöki Kar Országos Egyházművészeti Tanácsának vezetője és a Liturgikus lexikon társszerzője. A rendszerváltás után a Pécsi Ciszterci Rendház főnökeként a rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma támogatására alapítványt hoz létre, élete egyik főműve a gimnázium egyházi iskolaként való újraindítása volt. 2003-ban távozott az örök hazába.
Az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács a püspöki kart művészeti kérdésekben támogató tanácsadó testület. 1930-44: már működött az Országos Egyházművészeti Tanács az egyházi tulajdonban lévő műemlékek szakszerű gondozására. 
A II. Vatikáni Zsinat után a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1967 márciusában háromtagú papi bizottságot hozott létre, az Országos Műemléki Felügyelőséggel való együttműködés céljából. 
Dr. Cserháti József, akkori pécsi püspök javaslatára sorra alakultak az egyházmegyei egyházművészeti és műemléki bizottságok. Ezek összefogására hívta létre a Magyar Katolikus Püspöki Kar az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanácsot, amely segített az újonnan épülő templomok tervezésében, berendezésében, fölkérésre részt vett műemléki egyeztetéseken és műtárgyak, művészeti alkotások elbírálásában; a műemléki szemléletet éves konferenciáin terjesztette. Az OEMT elnöke a mindenkori kalocsai érsek; a bizottsági munka szervezését és lebonyolítását 1985-től az alelnöki, illetve titkári pozícióban Arató Miklós végezte, amíg 1992-ben át nem adta utódjának. dr. Farkas Attilának. 
 A műemlékvédelem az 1960-70-es években sok középkori templomot állított helyre, gyakran a végső pusztulástól mentve meg azokat. Ekkor valósultak meg olyan nagyszerű helyreállítások is, mint a nagybörzsönyi gótikus bányász-templom, ugyanott a Szent István protomártírnak szentelt román stílusú templom, Mátraverebély gótikus ”katedrálisa”, vagy a felsőőrsi prépostsági templom, a cserkúti románkori templom Baranyában, hogy csak néhányat említsünk. Ezekben a templomokban sok új érték is megjelent és sok értéktelen, torzító hozzátételt sikerült eltávolítani, ami akár heves indulatokat, vitákat is kiváltott az érdekelt felek között. Arató Miklós kiegyensúlyozott személyiségével, a hitbeli és a műemléki kérdésekben egyaránt meggyőző tudásával és jogi tájékozottságával jelentősen segítette a műemléki helyreállítások körüli viták kölcsönösen elfogadható megoldását, lezárását, a művészi igényesség mindenkori szem előtt tartásával – bevonva ezekbe a folyamatokba az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanácsot.  
 Méltó és igazságos tehát emléket állítani Arató Miklósnak, mint olyan személynek, aki papi hivatásának teljesítése mellett példamutatóan szolgálta az általa fontosnak tartott műemlékvédelem ügyét is. Nem azért végezte ezt, az adott korszakban egyáltalán nem könnyű, sokakban bizony gyanakvást is kiváltó közvetítői feladatot, mert bármilyen előnyre, elismerésre számított, vagy számíthatott volna, hanem azért, mert belső meggyőződése alapján vállalt szolgálatot teljesített egyháza és nemzete érdekében.