DR. BORSOS BÉLA (1913-1991)

A József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1936-ban szerzett építészmérnöki oklevelet. 1938-tól a székesfőváros illetékes hivatalának munkatársaként budapesti műemlékek helyre-állításával és karbantartásával, a műemléki együttesekkel és azok városképi kérdéseivel foglalkozott. A megalakuló Budapesti Városépítési Tervező Irodában a műemléki szakosztály helyettes vezetője, majd vezetője lett. 1946-ban kötött házasságot a Vár ostroma során halálos sebet kapott Buzinkay György özvegyével, Ney Katalinnal, aki Géza és Pál nevű gyermekeit hozta a házasságba, majd megszületett közös gyermekük, Borsos Klára.
     Az 1950-es években részt vett Budapest és több vidéki település városképi vizsgálatában, amellyel akkor európai összehasonlításban is élenjáró, a későbbi területi védelmet előkészítő munkát végeztek. 
     Jelentős szerepet vállalt a budapesti műemléki topográfia munkálataiban is: úttörő jelentőségű tanulmánya jelent meg a „Budapest Műemlékei I.” kötetében, melynek elkészítésében Pogány Frigyessel működtek együtt. 
1962-től az Országos Műemléki Felügyelőség Igazgatási Osztályának vezetője, majd 1967-től 1976 évi nyugdíjba meneteléig Gyűjteményi Osztályának vezetője és az Építészeti Múzeum programadó szervezője. Három alapvető tanulmányban dolgozta fel a magyar műemlékvédelem 19. század végi történetét, szervezeti fejlődését, gyűjteményeinek kialakulását. 
     A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a magyar üvegművesség történetét feldolgozó disszertációjával 1948-ban doktorált. Tovább folytatva az ingó műtárgyakkal kapcsolatos művészettörténeti kutatásait is, érdeklődése elsősorban az üvegtárgyak és a lőportartók kutatására, gyűjtésére irányult. A magyar üvegművesség történetét feldolgozó kandidátusi értekezését 1967-ben, az európai üvegművességgel foglalkozó akadémiai doktori értekezését 1986-ban védte meg. Iparművészet-történetet oktatott a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Iparművészeti Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Tanszékén. Címzetes egyetemi tanári kinevezés birtokában volt.
     Az ICOMOS 15 tagú Magyar Nemzeti Bizottságának megalakulásakor Borsos Béla nem került az (akkor még „kinevezett”) tagok közé – ugyanakkor annak tevékenységét mintegy kívülről támogatta. Ennek is köszönhető, hogy a III. ICOMOS Közgyűlés (1972) és a hozzá kapcsolódó szakmai konferencia budapesti megrendezése során közeli ismeretségbe került az ICOMOS néhány vezető személyiségével, akik közül Piero Gazzola, Raymond M. Lemaire, Bernhard Klemm otthonaikba is meghívták és szakmai kapcsolatot tartottak fenn vele.
Sokoldalú, magas színvonalú szakmai tevékenységével, mindig éles és pontos meglátásaival, (amelyeket sajátos, mással összetéveszthetetlen humorú megfogalmazása fűszerezett) kiemelkedő és örökké emlékezetes alakja marad a magyar műemlékvédelem történetének.

Művek:

Régi pesti üvegpoharak, Budapest Szfőv. Irodalmi és Művészeti Int., 1946
Borsos Béla- Pogány Frigyes:
Buda városképének kialakulása, In Budapest Műemlékei I. kötet, Akadémiai kiadó, 1955
A Királyfürdő, [S.n.], 1957
Borsos Béla-Sódor Alajos--Zádor Mihály:
Budapest építészettörténete, városképei és műemlékei, Műszaki kiadó, 1959, 335 p.: ill. ; 3 térk. 
Régi magyar üvegművészet, Corvina Kiadó Vállalat, 1965 52 p., 24 t.
A Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságának működése és a gyűjtemények kialakulásának kezdete, In Magyar Műemlékvédelem 1967-68, p.43-64
A magyar műemlékvédelem hivatala és gyűjteményei az 1881.évi törvény megjelenésétől Henszlmann haláláig (1888), In Magyar Műemlékvédelem 1971-72, p.23-46
A magyar üvegművesség, Műszaki Könyvkiadó, 1974, p.206.
Magyar vadász lőportartók, Corvina Kiadó , 1982, p.90