Történeti terek és térkapcsolatok
Sikerrel befejeződött a 41. Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem
2011. június 30 – július 6.

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” – tudósít a világ megszületéséről Mózes első könyvének bevezető sora. Az éggel és földdel együtt pedig megszületett a tér is. Az idei, immár negyvenegyedik, 2011. évi Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem előadásai éppen a terekről és ezek kapcsolatáról szóltak. A helyszínt ez évben is jól választották meg a rendezők. A Noszvaj melletti Sikfőkút meghitt csendjében, erdőktől, tavaktól körülvéve, kolostori környezetben, senkitől sem zavarva bonyolódott le a magas szintű tudományos program. 
Az előadások és tanulmányi utak a felsőoktatásban elvárható legmagasabb színvonalon zajlottak. Valamivel talán még ennél is alaposabban, hiszen az egyre rövidülő hazai egyetemi tanórákkal szemben itt egy-másfél óra állt rendelkezésére egy-egy előadó számára, hogy gondolatait részletesen kifejtse. A szakmai program felépítése építészhez méltóan szakszerű és következetes volt. Az előadások a „nagy egész” felől közelítették meg a történeti terek és térkapcsolatok témáját és lépésről lépésre haladtak a téma részletes kibontása felé. Emellett a szervezők megfelelő időt szántak a felmerült kérdések megválaszolására, a hozzászólások meghallgatására. Siker volt, hogy minden előadás után szép számmal akadt hozzászóló. Négy nap alatt tizennyolc „nagyelőadást” hallgathattak meg a résztvevők. Emellett maguk a hallgatók is beszámolhattak eddigi munkájuk eredményeiről. Örvendetes, hogy tizenegy résztvevő vállalkozott rövidebb-hosszabb „kiselőadás” megtartására. 
Az első nap délutánján Eger Város polgármestere nevében Dely György építész köszöntötte a vendégeket. A megnyitón Román András felesége, Varsa Vera is részt vett, aki felidézte a korábbi évek meghatóan szép eseményeit. 
Az első három előadás a tér legáltalánosabb fogalmait tisztázta. Magam öt világrész történeti tereinek bemutatásával igyekeztem bizonyítani a tér környezetalakító szerepét és a „hely szelleme” kialakulásának titkait. Mezős Tamás az építészeti tér – űr és tér? – fogalmának kialakulásáról beszélt és a meghatározás mai értelmezését fejtegette. Fejérdy Tamás a műemlékvédő szemszögéből vette nagyító alá a tereket és térkapcsolatokat, nem feledkezve meg a tér és a benne zajló élet harmóniájáról sem.
A második és harmadik nap délelőtti előadói már a témával kapcsolatos részletkérdéseket is feszegették. Meggyesi Tamás új tantárgyat vezetett be: a „Promenadológia” – németül: a „sétálás tudománya” – bizonyára hamarosan minden jobb európai építészeti és urbanisztikai egyetem kötelező tantárgya lesz. Az előadó nem csupán a „kiemelt fontosságú” tereket vizsgálta, hanem a látszólag szerényebb térszakaszokat is bevonta vizsgálatai körébe, hiszen – bizonyította – ezeken végighaladva – „végigsétálva” – válik érzetünkben igazán teljes körű élménnyé a tér. Nagy Gergely szép példákon mutatta be az építészeti tér „alkalmasságát és megfelelését” a tőle elvárható eszmei és gyakorlati rendeltetéseknek. Fatsar Kristóf mindezeket a kertépítészet szemszögéből vizsgálta: a térkapcsolatok problémáját a kertművészet nyelvére „fordította le”.
Koródy Anna és Vukoszavlyev Zorán a tér 20. század eleji értelmezését napjaink spanyol építészetének remek példáival illusztrálta. Kaszás Károly a japán terek és térkapcsolatok misztikus szellemvilágába vezette el hallgatóit. A holland Eloy Koldeveijl a történeti tér nélkülözhetetlenségére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a tér megőrzése csak az épített örökség megóvásával lehetséges. Előadásában ismertette azokat a fontos gyakorlati lépéseket, melyek segítségével Hollandiában az örökség védelmét megvalósítják.
A hétfői előadók közül Aczél Gábor a történeti terek és a városfejlesztés kapcsolatát fejtegette, a fejlesztésben rejlő biztató lehetőségekről és a helyrehozhatatlan hibák veszélyéről beszélt. Különösen érdekes volt a helyreállítás és megőrzés egyes alkotói magatartásformáinak – városépítészeti „stílusirányzatainak” – definiálása a rekonstrukciótól a teljes megsemmisülésig és az új építéséig, kategorizálva az egyes módszereket. Brenner János a lehető leggyakorlatiasabb szemszögből értékelte a városi terek megújulásának németországi eseményeit. Előadása nem egy megszívlelendő gondolatot tartalmazott. Soós Gábor öt kontinensre szélesítette a problémakört: a világörökség működésének ismertetése kapcsán beszélt a műemlékek, építészeti együttesek és a helyszín megőrzésének általános és helyi kérdéseiről.
A hétfői nap délutánján a témakör egy-egy kiemelkedő jelentőségű városra szűkült. Fekete Zoltán Szeged várostörténetébe illesztve a Szent István téri víztorony és környékének megújulását ismertette, a holland Leo Hendriks pedig a városi terek esztétikai és gyakorlati jelentőségéről és megőrzésüknek módszereiről szólt. Előadása különösen imponáló volt, hiszen a mondottakat nem csupán állóképekkel, hanem mozgófilmmel is bizonyította, sőt időnként a holland műemlékvédelem honlapjának egyes oldalait is kivetítette a hallgatók elé. Egyfajta példát adott arra, hogyan kell a világháló korában a sikeres műemlékvédőnek „helytállni”. Képeket mutatott a frízországi Leeuwarden egykori börtönről, melyet ma irodák és üzletek céljára hasznosítanak. Emellett megdöbbentő számokat hallottunk arról, hogy Hollandiában ma százezer négyzetméternyi lakótér, üzleti- és irodatér tátong üresen, ezek új rendeltetése után kutatnak. 
Az erdélyi Guttmann Szabolcs színes beszámolójában a nagyszebeni történeti terek és térkapcsolatok kulturális hasznosításáról beszélt. Magának és a hallgatóknak is feltette a kérdést: „vajon a Nagyszebenben sikeresnek bizonyult módszerek Erdély más városaiban – így például Kolozsvárott – vagy a Kárpátok más tájain is hasznosíthatók-e?”
Az utolsó három előadás már a részletekről, egy-egy jelentős építészeti együttes helyreállításának krónikájáról szólt. Roth János a margitszigeti Árpádkori romok modern szellemű, elegáns és pontos helyreállításáról számolt be, rávilágítva e módszer gyakorlati alkalmazásának lehetőségeire is. (Mint ahogy arról az ICOMOS Híradóban már korábban is beszámoltunk, a mintaszerű helyreállítást Nemzeti Bizottságunk ICOMOS-díjjal tüntette ki). Mányi István lendületes előadása több jelentős budapesti historizáló épületegyüttes romlásának és megújulásának történetét mondta el, kiemelve a 19. század historizáló építészeti irányzatának értékeit. Előadásából egyértelműen kiderült, hogy e korszak építészeti teljesítményét szakmánk nagyobbik része még ma is helytelenül ítéli meg, a korszak történetét sem oktatják megfelelő szemlélettel a magyar egyetemeken. Máté Zsolt gondos beszámolója a gödöllői kastély megújításának műhelytitkait ismertette.
A tizenegy hallgatói hozzászólás egy része a fő témához kapcsolódott, mások saját kutatási területükön elért eredményeikről számoltak be. Szó volt építészetoktatásról, az 1750 és 1950 közötti korszak – historizmus és modern – szoros kapcsolatáról, kertek, parkok megújításáról, a 19. század tereinek komfortberendezéseiről és sikeres civil összefogásról, mely a hagyományok megmentését célozza. A hallgatói előadások színvonalasak voltak: az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, Nagy Gergely az évzárón joggal ajándékozta meg a sikeres hallgatói előadókat jutalomkönyvvel.
Két tanulmányút is szerepelt a programban. Bár mindkettőt sötét esőfelhők árnyékolták be, a látottak mégis emlékezetesek maradnak a résztvevők számára. Dely György építész és Kurzveil Mária Eger történeti tereinek és térkapcsolatainak – épületek és közterek – folyamatban lévő megújítását mutatta be. A bevezető előadás az egri Ó-zsinagógában hangzott el, itt meglátogatta a Nyári Egyetemet Eger polgármestere, Habis László, aki figyelemreméltó előadásban számolt be a város terveiről. A helyszínen érthetőbbé váltak, „kézzelfogható közelségbe” kerültek az egri történeti terek megtartásának és gazdagításának problémái. A felvidéki tanulmányút során Tina Markusova, Éva Smelková, Éva Lazarova, Szilvia Lőrincsikova és Brigitta Nagyova Pelsőc, Csetnek, Rozsnyó településekkel és a betléri Andrássy kastély gazdag belső tereivel, műkincseivel és parkjának helyreállításával ismertette meg a hallgatókat. 
Az egyetem szervezése példaszerűen hibátlan volt. A téma megfogalmazása, tartalmának okos kibontása, az előadók megszervezése Kovács Erzsébet elévülhetetlen érdeme. A gyakorlati szervezésben ismét fontos szerepet vállalt a TIT Bugát Pál Egyesülete, személy szerint első sorban Bodó Péter. A helyszín megválasztása, a hallgatók ellátása kiváló volt. A tolmácsok, Bóta Csaba és Prokai Rózsa teljesítményének köszönhetően a külföldi résztvevők is teljes élményben részesültek. A technika – hangosítás és szinkrontolmácsolás – is nagy kongresszusokat megszégyenítő pontossággal, hibátlanul működött. 
A záróünnepségen a résztvevők diplomát kaptak. A tanévzáró ünnepségről nem hiányozhatott Szablyár Péter ez alkalomra írt „hőskölteménye” sem. A Nyári Egyetem évente visszatérő, lelkes „hallgatója” újkeletű eposzában Zrínyi Miklós szigetvári krónikáját meghazudtoló pontossággal szedte rímbe az egyetem minden fontos eseményét, örök emléket állítva az előadóknak, hozzászólóknak és résztvevőknek. Kovács Erzsébet zárszavában a jövő évi egyetem témájára is utalt: a 42. Nyári Egyetem előadásai 2012-ben a történeti épületszerkezetekről szólnának. A rendezők már most szeretettel invitálják a régi és új tanítványokat a jövő évi találkozóra.

Winkler Gábor, 
a 41. Román András Nyári Egyetem 
elnöke